2009. okt. 27.

Jablanac - Zavratnica fjord

A Rab-szigetre való átkelés előtt még egy kis sétát tettünk. A kis séta nem jó megnevezés, ugyanis a fjordhoz való sétára még igaz, de a fjordtól fel lehet jutni a kilátóig, amit már említettem a Rab-szigeti kirándulásnál. Nos, a fjordtól a kilátóig, az bizony nem séta. Erős emelkedő, elképesztően rossz lépcsők időnként; egy teljesen elhanyagolt úton lehet feljutni.

De maradjunk egyelőre még a Zavratnica-fjordnál. Már jártam Rab-szigetén, de nem hallottam arról, hogy itt is van egy fjord, ami a maga szépségével és békéjével az embert szinte visszarepíti az időben.

Reggel 8 óra tájban indultunk a szállodából autóbusszal. Az induláskor eléggé el voltunk keseredve, mert az időjárás nem volt kegyes hozzánk. Szeptember közepe volt ilyenkor még szép időnek illik lennie, de aznap reggel megérkezett a bóra. Ez az a szél, ami hideget hoz, és majd elviszi az embert, olyan erős tud lenni. Aznap is hideg lett, és rettentő erősen fújt a szél. A hegyek mögül fekete felhők gomolyogtak elő, és szinte rázuhantak a partvidékre. Az idegenvezető igyekezett nyugtatni minket, hogy higgyük el, Rab-on nagyon szép idő lesz, mert a sziget túloldala védett, és amikor itt a parton rossz idő van, ott akkor is ragyogó napsütés van.

Hittük is, meg nem is. Ez a nap volt a pancsolós nap, de mi az előző napi Plitvice után előrelátóak voltunk, és 3 évszakra megfelelő csomaggal álltunk elő induláskor.

Tehát elindultunk Karlobagból. Sajnos erről a településről nem sokat tudok mondani, egyszer láttuk kicsit jobban, amikor dél felé indultunk a busszal, és végigmentünk a városon. Ezen a napon sem láttunk belőle semmit, mert a szálloda a város szélén van, és mi északra indultunk.

Ennyi kitérő után a Zavratnica-fjord. Sosem hittem volna, hogy azon az úton kell keresni a fjordot:-). A kompkikötő mellett a partra mentünk, és a part mellett egy keskeny utat láttunk, ami azt mondták a fjordhoz vezet.
Megkezdtük a sétát a part mellett, a keskeny út egyik oldalán a hegy, a másik oldalán a tenger, ami hihetetlenül kék. Sajnos az úton az embernek eléggé a lába elé kell néznie, nehogy megbotoljon egy kőben, elcsússzon, vagy más baj érje. Szerencsére itt nem volt nagy forgalom, ezért meg lehetett állni, gyönyörködni a tájban.

Alig mentünk néhány száz métert, és mintha egy másik világba értünk volna. Már nem hallatszott az út, a kikötő zaja, csend volt, napsütés, a kopár hegy, a tenger.

Jó negyedórás séta után érkeztünk a fjordba. A víz kristálytiszta volt, nem lehetett tudni, milyen mély. Láttunk tengeri sünöket a víz alatti sziklákon, pirosan pompázó tengeri csillagokat is. A fjord csendjét visszhangzón verte fel egy-egy kiáltás, amivel üdvözöltük a több száz méterre előttünk vagy mögöttünk levő utastársakat.

Majdnem a fjord végénél van egy elsüllyedt hadihajó, ami a víz alatt jól látszik. Amikor beértük egészen a fjord végébe és visszanéztünk, akkor látszott, mennyire szép a táj.

Kis időt töltöttünk itt el, és indultunk vissza. Illetve szabadon választott lehetőség volt, felmenni a kilátóhoz. Az út milyenségéről, úgymint meredekség, csúszósság, billegő lépcsők, nem tudtunk semmit, ezért a csoport nagy része elindult felfelé. Az óvatosabbak a járt utat választották, és kényelmesen visszasétáltak.


A felfelé vezető út számomra nagy megpróbáltatás volt, mert még felfelé felmegyek egy meredek lejtőn, de ugyanott nem mernék már lejönni. De ugye arról volt szó, majd a másik oldalon megyünk tovább vissza a kikötőhöz. Hősiesen felküzdöttem magam a kilátóhoz, ahol sikerült néhány fotót készíteni a tájról. Nem sok időnk volt, mert már így is jó negyedórás késésben voltunk.


A kilátótól lefelé indult a csoport. Nem csoportban, hanem szállingózva. Én eléggé a végén voltam, hiszen felfelé sem az elsők között érkeztem. Sokat így sem nézelődtem, mert láttam, hogy hirtelen egyedül maradtam. A lefelé vezető út a másik irányba nem volt annyi rossz lépcsővel tűzdelve, de jónak sem mondanám. Már majdnem leértünk az aszfaltúthoz, amikor egy útitársunk felszólt, ha kell valakinek segítség a lejutáshoz, szívesen segítek.


Akkor néztem körül, hogy az útnak itt vége, egy meredek domboldalon, köveken kell lemenni. Semmi lehetőség kapaszkodásra. A lépcsőféle, ami egy ideig látszott, olyan 40 centiméteres fokokkal, mellette kisebb kövekkel állt előttem. A bátrak simán lesétáltak, de amikor én megláttam ezt a kb. 45 fokos lejtőt, teljesen pánikba estem.


Itt fogok meghalni, én nem merek lemenni, most mi lesz? Hárman vagyunk látótávolságban, az egyik útitárs, simán lemegy, mögöttem meg egy szintén bátor pánikol velem együtt. Mi lesz velünk? Hogy jutunk le? Mögöttem az útitárs szintén pánikban, de mentő ötlete támad. Ha nem merünk lemenni a lejtőn, akkor menjünk úgy, hogy a nagy lépcsőkön egyre lejjebb ülünk. Magyarul fenéken le fogunk jutni. A már lentről drukkoló szerint, ne csináljátok, tönkre megy a nadrágotok - hangzik el. Szerinte ne féljünk, jöjjünk le simán. De mi nem merünk. Elteszem a fényképezőgépet biztonságba, valahogy karomra veszem a táskám, és indulok lefelé. Ez jó módszer, igaz, lassan megy, és elég nagyokat kell tottyanni, a nadrág valóban kopik, de kit érdekel. A végén már semmi sem volt, lépcső se, de valahogy lejutottam. A mögöttem ügyeskedő szintén.


Mi a nap hősének éreztük magunkat, és rettentően örültünk annak, hogy nem nagyközönség előtt adtuk elő a produkciót. Már az aszfaltúton mentünk, de fogalmunk sem volt, hogy jutunk le a kikötőbe. Az egyik kanyarban azt láttuk, hogy az egyik útitársunk int egyet, majd eltűnik. Amikor a kanyarhoz értünk, tanácstalanok lettünk, hova tűntek el a többiek?


Megláttam, hogy az út korlátja egy kis darabon hiányzik, és ott egy természetesen meredek utacska vezet a kiserdőbe. Itt tűnt el az utolsó utastársunk, akit még láttunk, hát elindulunk. Klassz kis út lehet ez, amikor esős idő van...:-) Csúszós volt kicsit, és sötét, meg keskeny, de egyszer csak egy ház volt mellettem. Ó, hát mégis emberlakta vidéken vagyok. A háztól már rendes járda, és lépcsősor vezetett le a kompkikötőbe.


Igaz, késésben voltunk, de a következő kompig volt még kis idő, és kaptunk 15 percet nézelődni. Elsétáltunk a templomig, be is lehetett menni, nagyon tetszett.


A séta után kompra szálltunk, és rövid utazás után megérkeztünk Misnjak-ba.

2 megjegyzés:

  1. Szia! Azt szeretném kérdezni, hogy ide volt belépő. Belehet menni bármikor vagy van-e nyitvatartási ideje???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Volt belépő, nem emlékszem mennyi, nem sok. Bármikor nem lehet bemenni, mert egy bácsi jött kaput nyitni, és neki kellett fizetni. A nyitvatartási időt sajnos nem tudom, de ha emlékeznék is, 4 éve voltam, azóta sok dolog megváltozhatott. A kompkikötőtől balra, közvetlenül a tengerparton van egy kis bejárat, nem túlzottan reklámozott, vagy feltűnő.

      Törlés