Rab-sziget

Horvátországi kirándulásunk második napján a Rab-szigetre látogattunk.

Jablanacból komppal keltünk át. Aki már valaha járt a Rab-szigeten, az tudja, a sziget szárazföld felőli oldala teljesen kopár. Amikor először jár ott az ember, el sem tudja képzelni, hogy amint beér a sziget belsejébe, teljesen megváltozik a táj.

Először végigmentünk a szigeten, a lopari strandig. Szerencsére kisütött a nap dél körül, de már nem olyan erővel, mint nyáron. Nem gondoltam, hogy szeptember közepén, vasárnap ennyire üres lesz a tengerpart. Kevés ember volt fürdőruhában, többnyire sétálókkal lehetett találkozni. Az üzletek egy része már zárva volt. A nyitva levő boltokban sem volt vevő. Nyáron biztosan nagy nyüzsgés van, de ebben az időben már nagyon nyugalmas.

Néhány órát töltöttünk Loparban, néhány bátor útitárs úszott egyet a tengerben. a többiek sétáltak, nézelődtek, napoztak.

Megvallom,nem voltam elragadtatva a környéktől, ahol voltunk, ugyanis a strand egy teljesen zárt kis öbölben volt, homokos parttal, és sekély, alig mélyülő vízzel. Azt mondták, ez a rész a kisgyermekkel nyaralók paradicsoma, mert a víz nagyon, de nagyon lassan mélyül. Vagyis olyan 15-20 méterre a parttól még mindig térdig érő.

Mivel már jártam Rab-on, ezért nagyon vártam a délutánt, reméltem a nap többi része nem lesz csalódás számomra. Sok éve vágytam vissza erre a szigetre, újra akartam látni a számomra tüneményes Rab városát, a régi házakat, a kis sikátorokat, a buja zöld növényzetet.

Beértünk a városba, és gyalogos sétára indultunk. Hamarosan elértünk a kikötőig, és elénk tárult a feledhetetlen panoráma. A kikötő melletti parkban a fű szinte kisollóval volt egyenletesre nyírva, a virágok teljes pompájukban voltak. Elindultunk a szokásos turista útvonalon. Felfelé a domb tetejére az egyik utcán. És ugye majd a másikon jövünk vissza. Szeretek sétálni ezeken a régi köveken, szeretem a szép régi templomokat, az érdekes épületeket. Amikor nyáron jár erre az ember, nem is tudja jól megnézni őket, mert olyan sok ember van az utcákon.

A sikátorok bejárása után a kikötőben nézelődtem. Tetszenek az ilyen helyes kis kikötők, ahol sok kis hajó, vagy talán jacht áll, illetve lebeg a vízen. Az utcákon üldögélő emberek, akik beszélgetnek, kávéznak, teáznak, söröznek. Az utcai árusok még várják a turistákat. Emléktárgyak, kagylókkal, csigákkal dszített tárgyak, ékszerek sokasága. Itt-ott még fügét is árulnak. Éppen a fügeszezonban jártunk ott, ezért megkóstolhattam az igazi fügét. Eddig én csak kerek csomaggá préselt, nagyon, már majdnem bántóan édes, kemény formájában ismertem a fügét. Először nem is mertem megkóstolni a fáról frissen szedett fügét. Aztán felbátorodtam, és nagyon jónak találtam. A szárított füge is nagyon finom, nem olyan, mint amilyennek megismertem. Annál sokkal, de sokkal finomabb.

Még visszafelé a buszhoz ismét elsétáltam a szép park mellett, elbúcsúztam Rab városától, és azzal az érzéssel távoztam, hogy szeretnék még ide eljönni máskor is.

A komphoz vezető úton ismét meg lehetett figyelni, ahogy egyre gyérebb a növényzet, egészen addig, amig el nem fogy.

És még valamit meg lehetett figyelni. Azt, hogy sok apartmanház van Rab-on, amit csak nyáron használnak. Már téliesített házakat láttam, ahol a légkondicionáló külső egysége szépen be volt csomagolva vastag fóliába. Az ablakok spalettával vagy redőnnyel védve, a teraszok üresek, ajtók bezárva.

Végül ismét elérkeztünk a komphoz. A nap még mindig kellemesen sütött, a tenger felől nagyon jól meg lehetett figyelni a Velebiteket, és a parti települést velünk szemben. Reggel, az átkelés előtt tettünk még egy kis kirándulást Jablanacban, most lehetett igazán jól látni, hol is van az a kilátó, ahol reggel jártunk.

Igazán szép nap volt mögöttünk, örülök, hogy újra láttam a gyönyörű Rab-szigetet.

Irigylem azokat, akik Rab-szigetén nyaralnak.
Igaz, már nagyon régóta irigylem őket. Itt lehet válogatni Rab-szigeti nyaralások között.