2009. okt. 27.

Jablanac - Zavratnica fjord

A Rab-szigetre való átkelés előtt még egy kis sétát tettünk. A kis séta nem jó megnevezés, ugyanis a fjordhoz való sétára még igaz, de a fjordtól fel lehet jutni a kilátóig, amit már említettem a Rab-szigeti kirándulásnál. Nos, a fjordtól a kilátóig, az bizony nem séta. Erős emelkedő, elképesztően rossz lépcsők időnként; egy teljesen elhanyagolt úton lehet feljutni.

De maradjunk egyelőre még a Zavratnica-fjordnál. Már jártam Rab-szigetén, de nem hallottam arról, hogy itt is van egy fjord, ami a maga szépségével és békéjével az embert szinte visszarepíti az időben.

Reggel 8 óra tájban indultunk a szállodából autóbusszal. Az induláskor eléggé el voltunk keseredve, mert az időjárás nem volt kegyes hozzánk. Szeptember közepe volt ilyenkor még szép időnek illik lennie, de aznap reggel megérkezett a bóra. Ez az a szél, ami hideget hoz, és majd elviszi az embert, olyan erős tud lenni. Aznap is hideg lett, és rettentő erősen fújt a szél. A hegyek mögül fekete felhők gomolyogtak elő, és szinte rázuhantak a partvidékre. Az idegenvezető igyekezett nyugtatni minket, hogy higgyük el, Rab-on nagyon szép idő lesz, mert a sziget túloldala védett, és amikor itt a parton rossz idő van, ott akkor is ragyogó napsütés van.

Hittük is, meg nem is. Ez a nap volt a pancsolós nap, de mi az előző napi Plitvice után előrelátóak voltunk, és 3 évszakra megfelelő csomaggal álltunk elő induláskor.

Tehát elindultunk Karlobagból. Sajnos erről a településről nem sokat tudok mondani, egyszer láttuk kicsit jobban, amikor dél felé indultunk a busszal, és végigmentünk a városon. Ezen a napon sem láttunk belőle semmit, mert a szálloda a város szélén van, és mi északra indultunk.

Ennyi kitérő után a Zavratnica-fjord. Sosem hittem volna, hogy azon az úton kell keresni a fjordot:-). A kompkikötő mellett a partra mentünk, és a part mellett egy keskeny utat láttunk, ami azt mondták a fjordhoz vezet.
Megkezdtük a sétát a part mellett, a keskeny út egyik oldalán a hegy, a másik oldalán a tenger, ami hihetetlenül kék. Sajnos az úton az embernek eléggé a lába elé kell néznie, nehogy megbotoljon egy kőben, elcsússzon, vagy más baj érje. Szerencsére itt nem volt nagy forgalom, ezért meg lehetett állni, gyönyörködni a tájban.

Alig mentünk néhány száz métert, és mintha egy másik világba értünk volna. Már nem hallatszott az út, a kikötő zaja, csend volt, napsütés, a kopár hegy, a tenger.

Jó negyedórás séta után érkeztünk a fjordba. A víz kristálytiszta volt, nem lehetett tudni, milyen mély. Láttunk tengeri sünöket a víz alatti sziklákon, pirosan pompázó tengeri csillagokat is. A fjord csendjét visszhangzón verte fel egy-egy kiáltás, amivel üdvözöltük a több száz méterre előttünk vagy mögöttünk levő utastársakat.

Majdnem a fjord végénél van egy elsüllyedt hadihajó, ami a víz alatt jól látszik. Amikor beértük egészen a fjord végébe és visszanéztünk, akkor látszott, mennyire szép a táj.

Kis időt töltöttünk itt el, és indultunk vissza. Illetve szabadon választott lehetőség volt, felmenni a kilátóhoz. Az út milyenségéről, úgymint meredekség, csúszósság, billegő lépcsők, nem tudtunk semmit, ezért a csoport nagy része elindult felfelé. Az óvatosabbak a járt utat választották, és kényelmesen visszasétáltak.


A felfelé vezető út számomra nagy megpróbáltatás volt, mert még felfelé felmegyek egy meredek lejtőn, de ugyanott nem mernék már lejönni. De ugye arról volt szó, majd a másik oldalon megyünk tovább vissza a kikötőhöz. Hősiesen felküzdöttem magam a kilátóhoz, ahol sikerült néhány fotót készíteni a tájról. Nem sok időnk volt, mert már így is jó negyedórás késésben voltunk.


A kilátótól lefelé indult a csoport. Nem csoportban, hanem szállingózva. Én eléggé a végén voltam, hiszen felfelé sem az elsők között érkeztem. Sokat így sem nézelődtem, mert láttam, hogy hirtelen egyedül maradtam. A lefelé vezető út a másik irányba nem volt annyi rossz lépcsővel tűzdelve, de jónak sem mondanám. Már majdnem leértünk az aszfaltúthoz, amikor egy útitársunk felszólt, ha kell valakinek segítség a lejutáshoz, szívesen segítek.


Akkor néztem körül, hogy az útnak itt vége, egy meredek domboldalon, köveken kell lemenni. Semmi lehetőség kapaszkodásra. A lépcsőféle, ami egy ideig látszott, olyan 40 centiméteres fokokkal, mellette kisebb kövekkel állt előttem. A bátrak simán lesétáltak, de amikor én megláttam ezt a kb. 45 fokos lejtőt, teljesen pánikba estem.


Itt fogok meghalni, én nem merek lemenni, most mi lesz? Hárman vagyunk látótávolságban, az egyik útitárs, simán lemegy, mögöttem meg egy szintén bátor pánikol velem együtt. Mi lesz velünk? Hogy jutunk le? Mögöttem az útitárs szintén pánikban, de mentő ötlete támad. Ha nem merünk lemenni a lejtőn, akkor menjünk úgy, hogy a nagy lépcsőkön egyre lejjebb ülünk. Magyarul fenéken le fogunk jutni. A már lentről drukkoló szerint, ne csináljátok, tönkre megy a nadrágotok - hangzik el. Szerinte ne féljünk, jöjjünk le simán. De mi nem merünk. Elteszem a fényképezőgépet biztonságba, valahogy karomra veszem a táskám, és indulok lefelé. Ez jó módszer, igaz, lassan megy, és elég nagyokat kell tottyanni, a nadrág valóban kopik, de kit érdekel. A végén már semmi sem volt, lépcső se, de valahogy lejutottam. A mögöttem ügyeskedő szintén.


Mi a nap hősének éreztük magunkat, és rettentően örültünk annak, hogy nem nagyközönség előtt adtuk elő a produkciót. Már az aszfaltúton mentünk, de fogalmunk sem volt, hogy jutunk le a kikötőbe. Az egyik kanyarban azt láttuk, hogy az egyik útitársunk int egyet, majd eltűnik. Amikor a kanyarhoz értünk, tanácstalanok lettünk, hova tűntek el a többiek?


Megláttam, hogy az út korlátja egy kis darabon hiányzik, és ott egy természetesen meredek utacska vezet a kiserdőbe. Itt tűnt el az utolsó utastársunk, akit még láttunk, hát elindulunk. Klassz kis út lehet ez, amikor esős idő van...:-) Csúszós volt kicsit, és sötét, meg keskeny, de egyszer csak egy ház volt mellettem. Ó, hát mégis emberlakta vidéken vagyok. A háztól már rendes járda, és lépcsősor vezetett le a kompkikötőbe.


Igaz, késésben voltunk, de a következő kompig volt még kis idő, és kaptunk 15 percet nézelődni. Elsétáltunk a templomig, be is lehetett menni, nagyon tetszett.


A séta után kompra szálltunk, és rövid utazás után megérkeztünk Misnjak-ba.

2009. okt. 24.

Rab-sziget

Horvátországi kirándulásunk második napján a Rab-szigetre látogattunk.

Jablanacból komppal keltünk át. Aki már valaha járt a Rab-szigeten, az tudja, a sziget szárazföld felőli oldala teljesen kopár. Amikor először jár ott az ember, el sem tudja képzelni, hogy amint beér a sziget belsejébe, teljesen megváltozik a táj.
Először végigmentünk a szigeten, a lopari strandig. Szerencsére kisütött a nap dél körül, de már nem olyan erővel, mint nyáron. Nem gondoltam, hogy szeptember közepén, vasárnap ennyire üres lesz a tengerpart. Kevés ember volt fürdőruhában, többnyire sétálókkal lehetett találkozni. Az üzletek egy része már zárva volt. A nyitva levő boltokban sem volt vevő. Nyáron biztosan nagy nyüzsgés van, de ebben az időben már nagyon nyugalmas.
Néhány órát töltöttünk Loparban, néhány bátor útitárs úszott egyet a tengerben. a többiek sétáltak, nézelődtek, napoztak.
Megvallom,nem voltam elragadtatva a környéktől, ahol voltunk, ugyanis a strand egy teljesen zárt kis öbölben volt, homokos parttal, és sekély, alig mélyülő vízzel. Azt mondták, ez a rész a kisgyermekkel nyaralók paradicsoma, mert a víz nagyon, de nagyon lassan mélyül. Vagyis olyan 15-20 méterre a parttól még mindig térdig érő.



Mivel már jártam Rab-on, ezért nagyon vártam a délutánt, reméltem a nap többi része nem lesz csalódás számomra. Sok éve vágytam vissza erre a szigetre, újra akartam látni a számomra tüneményes Rab városát, a régi házakat, a kis sikátorokat, a buja zöld növényzetet.

Beértünk a városba, és gyalogos sétára indultunk. Hamarosan elértünk a kikötőig, és elénk tárult a feledhetetlen panoráma. A kikötő melletti parkban a fű szinte kisollóval volt egyenletesre nyírva, a virágok teljes pompájukban voltak. Elindultunk a szokásos turista útvonalon. Felfelé a domb tetejére az egyik utcán. És ugye majd a másikon jövünk vissza. Szeretek sétálni ezeken a régi köveken, szeretem a szép régi templomokat, az érdekes épületeket. Amikor nyáron jár erre az ember, nem is tudja jól megnézni őket, mert olyan sok ember van az utcákon.

A sikátorok bejárása után a kikötőben nézelődtem. Tetszenek az ilyen helyes kis kikötők, ahol sok kis hajó, vagy talán jacht áll, illetve lebeg a vízen. Az utcákon üldögélő emberek, akik beszélgetnek, kávéznak, teáznak, söröznek. Az utcai árusok még várják a turistákat. Emléktárgyak, kagylókkal, csigákkal dszített tárgyak, ékszerek sokasága. Itt-ott még fügét is árulnak. Éppen a fügeszezonban jártunk ott, ezért megkóstolhattam az igazi fügét. Eddig én csak kerek csomaggá préselt, nagyon, már majdnem bántóan édes, kemény formájában ismertem a fügét. Először nem is mertem megkóstolni a fáról frissen szedett fügét. Aztán felbátorodtam, és nagyon jónak találtam. A szárított füge is nagyon finom, nem olyan, mint amilyennek megismertem. Annál sokkal, de sokkal finomabb.
Még visszafelé a buszhoz ismét elsétáltam a szép park mellett, elbúcsúztam Rab városától, és azzal az érzéssel távoztam, hogy szeretnék még ide eljönni máskor is.
A komphoz vezető úton ismét meg lehetett figyelni, ahogy egyre gyérebb a növényzet, egészen addig, amig el nem fogy.
És még valamit meg lehetett figyelni. Azt, hogy sok apartmanház van Rab-on, amit csak nyáron használnak. Már téliesített házakat láttam, ahol a légkondicionáló külső egysége szépen be volt csomagolva vastag fóliába. Az ablakok spalettával vagy redőnnyel védve, a teraszok üresek, ajtók bezárva.
Végül ismét elérkeztünk a komphoz. A nap még mindig kellemesen sütött, a tenger felől nagyon jól meg lehetett figyelni a Velebiteket, és a parti települést velünk szemben. Reggel, az átkelés előtt tettünk még egy kis kirándulást Jablanacban, most lehetett igazán jól látni, hol is van az a kilátó, ahol reggel jártunk.

Igazán szép nap volt mögöttünk, örülök, hogy újra láttam a gyönyörű Rab-szigetet.
Irigylem azokat, akik Rab-szigetén nyaralnak.
Igaz, már nagyon régóta irigylem őket. Itt lehet válogatni Rab-szigeti nyaralások között.

2009. okt. 21.

Plitvice

Szeptemberben voltam Horvátországban. Amikor jelentkeztem az utazásra, még nem tudtam, hogy a program kicsit más, mint amit találtam az Interneten. Örültem, amikor megtudtam, megyünk a Plitvicei-tavakhoz is. Évek óta szerettem volna már megnézni, sok szépet hallottam róla.

Az időjárás éppen változékonyra fordult, ezért már induláskor megtudtuk, az első és az utolsó nap programját felcserélték, és már aznap eljutunk a Plitvicei-tavakhoz. Kíváncsian vártuk, hogy odaérjünk. Szerencsém volt, mert sportcipőben utaztam, de akik szandálban voltak, nem jártak ilyen jól. Az esernyő is közelben volt, és természetesen a téli kardigánom és kiskabátom is. Ezekre mind szükség is volt:-)

Néhány órás utazás után kanyarodtunk a Plitvice felé vezető útra. Kis fotószünetet tartottunk Rastoke-nél. Itt olyan dolgokat láttam, amiről tanultam földrajzból, de még sohasem figyelhettem meg. Azt tudjuk, hogy mészkőhegység van errefelé. A barlangok, vízesések ennek köszönhetőek. Nagyon szép víznyelőket lehetett lencsevégre kapni. A hegyekből lejövő víz kisebb-nagyobb vízesésekkel és víznyelőkön keresztül jut el a kis folyóba.


A fényképezés után tovább indultunk. Nemsokára elértünk Plitvicére. Az ember nem is érti, amikor elmesélik merre megyünk be, majd utána melyik irányban haladunk, és majd hol jutunk ki. Ezek azért fontos információk, hogy aki elmarad a csoporttól vagy eltéved, az is tudja, merre kell keresnie a helyes utat:-)

Elképesztően tiszta víze van a tavaknak, halak is vannak. A nagy vízeséshez eljutva, kis csalódás volt. A vízesés nem volt olyan, mint ahogy elképzeli az ember.

A képeken látni is, csak néhány sugárban ömlik lefelé a víz.


Ez annak köszönhető, hogy igen száraz nyár volt.
A nagy tavon hajóval keltünk át. Onnan kétfelé vezet az út. Az egyik; séta tovább a felső tavakhoz, a másik a tó túloldalára, hajóval, majd rövid séta után ki lehet jutni a parkolóba.
Mesés táj, van valami varázs benne, ahogy a keskeny gerendautakon a tavak fölött megy az ember, egyik oldalon víz, a másik oldalon pedig a mészkősziklák.

A blogban egy újabb bejegyzés is olvasható Plitvicéről:
http://kalandok-cirm.blogspot.com/2012/02/plitvicei-tavak.html

Tervek kis kiruccanásra

Egyre rondább az idő. Azt hiszem, már nem nagyon lehet szép képeket készíteni. Kevés a fény, párás, ködös a levegő.
Itt az ideje egy kis kiállítás nézésnek.
Találtam Bécsben egy-két érdekesnek ígérkező kiállítást, amit érdemes lenne megnézni egy kis városnézéssel egybekötve.
A legkényelmesebb az lenne, ha szervezetten mennék, kirándulóbusszal. Az a tapasztalatom viszont, hogy amire én meglátom ezeket az utakat, már régesrégen beteltek. :-(
Megnézem a menetrendszerinti lehetőségeket, busszal, vonattal. Azt tudom, van egy kirándulójegy nevű lehetőség, és akkor nem kell vacakolni a bécsi közlekedési jegyekkel. Persze még számolok, hogy egy egynapos kirándulásnál megéri-e. Azt viszont tudom, a kiállítási belépőnél a vonatjegyemre kis kedvezményt kapok.

2009. okt. 17.

Megérkezett a tél?

A múlt hét közepén +28 fok volt.
E hét közepén kb 0 fok, és jeges szél esővel.
Szerencsére a háztető épen maradt, de sok helyen látni, egészen nagy ágakat tört le a fákról.
Ez az idő nem jó kalandozni:-)
Mi még szerencsések voltunk ezzel a széllel, esővel, mert Lengyelországban, Németországban nagy hó is esett. Ausztriában több helyen kötelező lett hirtelen a hólánc.
Közben még virágoznak a nyári virágok, falevelek nagy része zöld, és az emberek sem készültek fel a télre. Én is azt hittem, már mindig ilyen jó idő lesz. Persze eszembe jutott, hogy már csak kicsit több idő van karácsonyig, de szinte el se akartam hinni.
Nem baj, van extrém hidegre való kabátom!:-) 3 éve vettem, mert azt mondták nagy tél lesz. Azóta egyszer sem volt rajtam. Szerencsére nem kért enni.
Most csak álmodozni lehet, és tervezgetni a következő "nagy" utazást.
Van tervem, csak ne fújjon ilyen erős hideg szél, mert a következő hely Révkomárom lesz, és a hídon metsző szélben átgyalogolni nem egy nagy élvezet.

2009. okt. 12.

Párkány

Régóta kíváncsi voltam a párkányi vásárra.
Először tavaly voltam ott, és nagyon tetszett. El is határoztam, hogy a következő vásáron itt leszek.
Most volt a múlt héten. Ez már a 463. Simon-Juda vásár volt. Nagyon érdekes volt, sok kézműves jött el, többen a helyszínen is készítették termékeiket.
Mennyi mindent lehet készíteni egy egyszerű kukoricacsuhéjból. Angyalkák, kis figurák, betlehem teljesen berendezve, karácsonyfadíszek, játékok.
Volt fazekas, patkoló kovács, szizálból makramé falvédőt készítő, üvegfestő, selyemfestő.
Ezen kívül reeeengeteg édesség, cukorka, törökméz, mézeskalács.
Ékszerek ezüstből, borostyánból, drágakövekkel díszítve, makramé technikával, gyöngyből fűzve...
Függönyök, ágyneműk, ruhaneműk, cipők, táskák, kesztyűk.
Hasznos háztartási cikkek, hobbi felszerelések, képek, művirágok.
Enni is lehetett több helyen: lángos, kürtőskalács, lacipecsenye, meleg ételek, és persze sör.
Ki ne felejtsem a mézeket, a mézbort.
Biztosan kihagytam sok mindent.

Nagyon tetszett, bár az időjárás nem kedvezett olyan nagyon. Több kisebb zuhé, és már az érkezésem előtt is volt egy nagy eső, ami miatt többen el sem jöttek a kiállítók közül.

Jövőre is megyek!:-)