Igaz, nem mostanában voltam
Svédországban, de azért érdemes mesélni róla. Nekem hihetetlenül tetszett. A táj, a városok, épületek, az ég, a kövek, a közlekedés, az ország működéséből az, amit láttam.
Először is, hogyan jutottam el Svédországba?
Menetrend szerinti
autóbusszal. Akkor még járt a Volán által üzemeltetett
Eurolines járat Budapest és Stockholm között. Azóta ez már megszűnt. Akkor is csak nyáron járt, heti egy alkalommal, de akkor nekem úgy tűnt, van rá igény.
Az első meglepetés akkor ért, amikor kiderült, nem egy, hanem két autóbusz fog menni Svédországba.
A jótanácsok, hogy a buszmegálló mely részén cövekeljek le a jó hely elfoglalása miatt, nem értek semmit. Ugyanis beállt két busz, és megjelent egy ember, aki fennhangon elmondta, hogy aki Göteborgig utazik, az jöjjön ide, aki meg tovább az oda álljon. Máris felborult a rend.
A
Göteborg csoportba álltam, hamar meg is kezdődött a felszállás. Olyan sok utas volt, hogy azt a megoldást választották, hogy az egyik busz megy fel Stockholmig, a másik csak Boras-ig.
Az utasok így el is fértek a két buszban. Felszálláskor még sok üres hely volt, ami később felszállókkal telt meg.
Az első élmény az volt, hogy késve indulunk. Nem a Volán miatt, hanem azért, mert ennek a járatnak meg kellett várnia a Romániából busszal érkező átszállókat. Az a busz meg késett. Így egy óra késéssel tudtunk elindulni.
A megszokott módon 2 autóbuszvezetővel, akik illendően bemutatkoztak, elmondták, kb. mennyi időnként fogunk megállni, merre megyünk, hol vannak a felszállóhelyek.
Teljesen olyan volt, mint egy társasutazás, csak a történelem és földrajzóra maradt el. Nem nagyon bántam. Legalább volt idő beszédbe elegyedni az utastársakkal.
Felszállók Győrben és Pozsonyban voltak, utána már nem álltunk meg, csak a technikai szünetekre.
Pozsonyban megteltek a buszok, alig 1-2 üres hely volt. Nekem nagyon nagy szerencsém volt, mert kétszer is mellém ült valaki, aki pár perc múlva talált magának jobb helyet. Nem bántam. Így odafelé még aludni is aránylag kényelmesen tudtam.
A busz száguldott
Szlovákián, majd
Csehországon át. Nem lehetett elkerülni
Prágát, így egy röpke autóbuszos városnézésben is részesültünk.
Igaz, ezeken a "városnézéseken" magunknak kellett kitalálni, mit látunk.
Prágánál ronda felhők voltak, és ahogy elhagytuk a város, már láttuk is, hogy vihar van a távolban. Prága után is egy ÖMV kútnál álltunk meg.
Ameddig voltak ÖMV kutak, addig mindig olyanhoz álltunk be. Evés-ivás, mosdó. Fél óra, és indulás tovább.
Egy olyan határátkelőn mentünk keresztül, ami sokak szerint nem is létezik. Akkor még (2003)Magyarország nem tartozott a schengeni övezethez,
Németország határán volt az ellenőrzés. Ott le kellett szállni, az útleveleket elvitték.
Szerencsére a határátkelőn volt mosdó, így azt is el tudtuk intézni egy füst alatt. Ez a bizonyos határátkelő a
Cinovec - Zinnwald volt. Mondták, hogy ideiglenes határállomás, mert amikor schengen kibővül, lebontják. Nem is állandó épületek voltak, hanem faházak.
Estefelé értünk
Drezdába. Egyik utastárs már a határ után érdeklődött, merre megyünk, érintjük-e azt a bizonyos bevásárlóközpontot Drezda előtt. Megnyugtatták, igen, szándékuk szerint este fél 8 körül már ott leszünk, és 8-ig gyorsan vásárolhatunk.
Akkor még nem értettem, miért volt ez nekik olyan fontos, de később elmesélték. A Svédországba hazatérők tudták, hogy itt meg szokott állni a busz, máshol nem, és itt olcsóbb minden, mint az északi részen. Valamint az sem elhanyagolható, hogy alkoholos italt Svédországban csak drágán és kevés helyen lehet beszerezni, ezért ők itt feltankolták az engedélyezett mennyiséget.
Hamarosan beértünk Drezdába, ahol ismét egy rövid "városnézés" volt. Számomra is ismerős utcákon haladtunk, és felrémlett bennem, hogy én régen ezen a környéken már jártam, itt kell lennie a kék kupolás templomnak, és ahhoz közel volt a szállásunk 19..-ban.
Szerencsére idejében jöttem rá, hogy ismerem a környéket, így a templomot is láttam, és a másik épületet is.
Utána a Prager strasse mellett mentünk el, az akkor éppen átalakítás alatt volt. Láttuk az emeletes pályaudvart, a Zwingert, az Operát és azt a templomot is, amit végül mégis újjáépítettek, bár sok évvel korábban azt mondták, megmarad mementónak a romja.
Átmentünk az Elbán, és folytattuk utunkat
Berlin felé.
Közben lassan besötétedett, Berlinből már nem sokat lehetett látni. Azt tudtuk, nem állunk meg, de mégis, mert az első két buszvezető itt leszáll, és másik kettő fog felszállni. Már este 11 körül járt, amikor a szálloda előtt megálltunk, és a buszvezetők cseréje megtörtént. A második kettő nem volt úriember, ugyanis, a rádió hangját maximumra állítva ébresztette a szunyókálókat. Elmondták, megyünk tovább, ha valami baj van, szóljunk. Bemutatkozás itt már elmaradt.
Kissé felébredve beszélgettek az utasok, majd ismét elbóbiskoltunk. Azt tudtuk,
komppal fogunk átkelni, és az valamikor éjszaka lesz. Ezért igyekeztünk szundítani. Amikor megérkeztünk a komphoz,
Puttgardenbe, kiderült, hogy a másik busz még nincs sehol.
Itt a már ismerős hangerővel megbőgették a rádiót, aki aludt az gyenge szívrohammal ébredt.
Ideje volt egy mosdószünetnek, de nem várhattunk semmi tájékoztatást. Azért feltaláltuk magunkat, és megfáradt tagjainkat is kinyújtóztattuk.
Kiderült, éjszaka óránként jár a komp, és az éjjel 2 óraival megyünk majd át. A másik busz is megérkezett közben, együtt volt a csapat. Eljött az idő, amikor mondták, na most buszra fel emberek, megyünk a kompra.
A busz felment a kompra, majd kiszálltunk a buszokból és több emeletnyit felfelé mentünk. Néhányan beszélgettünk, és kérdezgettük az utastársakat, akik hazafelé mentek, mit kell tudnunk.
Kérdeztük, mikor fog indulni a komp. Már elindultunk, mondták csodálkozva, hát nem érezték? Hát nem. Olyan simán ment a komp, és olyan csendesen, hogy fel sem tűnt.
Mondták, 45 perc az út. Nagyon hamar eltelt. Meglátogattuk a büfét, és a boltokat is, ahová kuponokat kaptunk, de hamar rájöttünk, ezt nem a mi pénztárcánknak találták ki. Így nézelődés maradt.
Egyszer csak megérkeztünk, és mehettünk lefelé a buszokhoz. Beültünk, és folytattuk az utat, immár
Dániában.
A reggeli órákban érkeztünk
Koppenhágába.
Oda csak a mi buszunk ment be, hiszen nálunk voltak azok, akik idáig utaztak. Így rövid koppenhágai városnézés is volt.
Elbúcsúztunk a leszállóktól, és máris helyezkedés kezdődött. Kicsit lazábban fértünk el a buszon. Indultunk tovább Svédország felé.
Svédországba az akkor még tényleg nagyon új hídon érkeztünk. (2000-ben adták át a hidat.) Az
Öresund hídon mentünk, ami nagy élmény volt. Akik először jártunk arra, elmondhattuk, ilyen nagy hídon még nem jártunk. A híd nagyon szép volt, és nagyon hossszú. A tengeren vezet keresztül, egyenesen
Malmöbe.
Érdekessége még, hogy kombinált közúti-vasúti híd, és az is, hogy a híd tulajdonképpen egy alagúttal kezdődik a dán oldalon.
A híd a két part közötti távolság kb. felét teszi ki, és 7845 méteres hosszúságával
Európa leghosszabb közúti-vasúti hídja. A távolság többi részét a
Peberholm nevű mesterséges sziget (4055 m), az onnan a dán oldalra vezető alagút (4050 m) és a dán oldalon létesített mesterséges félsziget (430 m) hidalja át.
(Forrás: Wikipédia)
Többet az Öresund hídról a Wikipédián lehet olvasni:
http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%98resund_h%C3%ADd
Malmöben is megálltunk, mégpedig a kikötőben. Kis pihenő volt számunkra is, egy rövid séta a tengerpartra.
A tenger. Az nagyon érdekes volt. Kimentünk a parta és mellettünk volt a víz. Mint egy tó. Semmi magas part, föveny vagy bármi, egyszerűen csak ott volt. Nem volt sok idő bámészkodni,mert indulni kellett tovább.
Ekkor már csak félig volt tele a busz, és néhányan elkezdtük az ott élőket faggatni. Elmesélték, mikorra érünk Göteborgba, valószínűleg még hol fogunk megállni, és persze azt is, milyen az élet Svédországban, személy szerint ők mikor kerültek oda, mit dolgoztak, és hogyan élnek.
Gyorsan repült az idő, tényleg volt egy megálló még, és dél körül megérkeztünk
Göteborgba.
Hatalmas buszpályaudvar, pont a pályaudvar mellett. Elmondták, a hazafelé jövő járat melyik napon, mikor és melyik buszállásba érkezik, mennyivel a jelzett idő előtt legyünk ott.
Tehát megérkeztem Svédországba!
Egyedül, és egyedül kellett a továbbiakban boldogulnom.
Először is ki kellett találni, mikor és melyik vágányról megy tovább a vonatom, hol kell jegyet vennem. A bőröndömmel és egyéb csomagjaimmal heroikus küzdelmet folytatva megoldottam mindent. Jegyvásárlás, vonat megkeresése, felszállás elhelyezkedés.
A vonat elindult, és néhány óra múlva megérkeztem
Örebro-ba.
