2012. máj. 29.

Kastély a szirten - Neuschwanstein

Éveken át csodáltam Neuschwanstein várát, és ezzel gondolom nem vagyok egyedül.
Nagyon vágytam arra, hogy egyszer élőben is lássam ezt a kastélyt. Az internet kellett ahhoz, hogy hamar megtaláljam, hol is van ez a sokat csodált épület.

Úgy adódott, hogy egy bajorországi utat találtam, és abban benne volt Neuschwanstein is. Nagyon vártam, hogy saját szememmel lássam, és nagyon kíváncsi voltam, hogyan lehet feljutni arra a zord sziklára.
Neuschwanstein - ahogy megláttam

Aztán persze kiderült, hogy nagyon jó marketingje van a kastélynak, ami a fotókat illeti, mert olyan helyről és olyan szögből fényképezik általában, amiből a néző arra következtet, hogy nagy kihívás lesz odajutni. Ez nem így van. Másik oldalról fotózva már nem is annyira magányos a kastély a szikla tetején.
Neuschwanstein - ahogyan kevéssé ismerjük

A kastély látogatása, mint minden látványosságé Németország ezen részén, pontos menetrend szerint történik. Szervezett turistacsoport voltunk, előre fixált időponttal. Ez azt jelenti, hogy a kiírt időnél legalább fél órával előbb ott kell lenni a megfelelő helyen, és az idegenvezető akkor kapja meg az időre szóló jegyeket. Beléptetőrendszeren átmenve lehet csak bejutni, aminek működését nem árt még a bemenetel előtt elmondani az utasoknak, így nem fordulhat elő, hogy érvényes jeggyel beragad a "csapdába". Azért hamar kiszabadították utastársunkat, aki persze nagyon szégyellte magát, hogy nem jött rá, hogyan kellett volna szabályosan "kezelni" a jegyét.

A kastély egyszer csak feltűnik a fák között

Az időpont előtti rövidebb-hosszabb szabadidőt fotózással és a tájban való gyönyörködéssel lehet eltölteni. Figyelni lehet a különböző turistacsoportokat, ahogy várakoznak, bemennek, majd kijönnek. Néhány bolt is van, amiben kellemesen lehet pénzt költeni.

Ez is Neuschwanstein - kilátóhely

Amikor bejutunk a kastélyba, még nem vagyunk sehol. Megtudjuk, hogy amit kint látunk, az nagyon szép, de belül a kastély korántsem akkora, mint gondoljuk. Sokáig tartott az építkezés, a pénz elfogyott, a kastély pedig soha nem készült el teljesen. Így a látogatás is csak néhány teremre korlátozódik.
Neuschwanstein - alaprajz turistáknak

Az igazi bejárat előtt kordonok között libasorban kell várakozni, majd egyszer csak beengedik a csoportot. Ütemes nézelődésre kell számítani, és gyors továbbvitelre. Szóval nincs idő nézelődni, elmélkedni, a bóklászásra pedig lehetőség sincs. Mindent pontosan, precízen, kimérten intéznek. A túra időtartama hozzávetőleg 35 perc...

A kastélyt 1868-ban kezdték építeni, és 1892-ben fejezték be úgy, hogy bizonyos részek nem vagy csak egyszerűsített formában készültek el.
Neuschwanstein - turisták fent és lent

Aki idén, azaz 2012-ben akar ellátogatni ide, számoljon vele, hogy éppen felújítási munkálatok vannak, és be van állványozva az épület egy része. (nyugati és északi homlokzat)

A kastély honlapja itt érhető el.

Jegyeket nem itt lehet venni, hanem a szinte szemben levő másik kastélynál. Jegyvásárlással kapcsolatos információk itt.
Az angol verzió nyomokban sem hasonlít a német oldalakra: http://www.hohenschwangau.de/430.html

2012-ben a felnőtt jegy egyéni turisták számára 12 €, 15 főnél nagyobb csoportok esetén 11 €.

Ha már itt van az ember, és a jegyet úgyis a másik kastélynál kell megvenni, nem szabad kihagyni a "szomszéd vár" meglátogatását.

Ha kombinált jegyet veszünk, ami Hohenschwangau és Neuschwanstein megtekintését teszi lehetővé ugyanazon a napon, az egyéni turistáknak 23 €, csoportoknak 21 € fejenként.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése