2009. dec. 11.

Bécsi kirándulás - utazás Bécsbe

Tegnap, végül is előzetes terveimnek megfelelően eljutottam Bécsbe. Természetesen vonattal utaztam Bécsbe, a korai felkelés kevésbé szimpatikus mivolta miatt nem a reggeli Railjet-tel utaztam, hanem a 2 órával később induló Semmelweis Eurocity járattal.
Nagyon nagy szerencsém volt, mert csütörtökön, december 10-én napsütéses idő volt, a levegő kellemes, a szél sem volt erős. Ideális egy kis kiruccanásra a szomszédba, Bécsbe.
Nálam már hagyomány, hogy az ilyen rövid utakra, mint Pozsony, Kassa, Bécs, nem veszek a nemzetközi vonatra helyjegyet. Azért Zürichbe nem mertem ezt megkockáztatni!:-)
Most sem merült fel a helyjegy, ha nem kötelező, nem veszek, reméltem csütörtökön, reggel 9-kor azért nem lesz akkora tömeg, hogy ne találjak helyet magunknak.
Az egyik vagon fülkés volt, és találtam is egy üres fülkét indulás előtt 20 perccel. Elhelyezkedtünk, és indulás előtt pár perccel egy utastárs ült be még a fülkébe, akivel később szóba is elegyedtünk. A Budapest-Bécs viszonylat vonatos élményeit osztottuk meg egymással. Tőle tudtuk meg, hogy Bécsben a Südbanhof átépítése folyik, illetve egy új pályaudvart kezdtek építeni. Ennek munkálatait a későbbiekben láttuk is. Gyakorlott utazóként még elmondta nekünk, hogy ha Wien Meidling-nél leszállnánk, akkor onnan is eljuthatnánk a belvárosba, mert még a mi vonatunk egy nagy kört fog leírni, mire a bécsi Westbanhof-ba beér. Még megmutatta, hol van a Schneeberg. Bécsből jól látszik, megvallom, nem is gondoltam volna. A csúcsot hósipka fedte, nagyon tetszett. Elmesélte, hogy a bécsiek oda járnak síelni, ha nem akarnak messzire elutazni.
Tudom, volt egy kirándulóvonat a Schneebergre, úgy olvastam júniusban megszűnt.
Bécs belterületén a vonat már lassan haladt, jól meg lehetett figyelni a vasútépítési munkát is.
Lassan meg is érkeztünk. A peronon nagyon szimpatikus tájékoztatók vannak, gyorsan meg is néztem, honnan indul majd délután a Railjet. A vonatösszeállítás és még az is ott volt, melyik kocsi melyik szektorban fog megállni. Szóval a peron hosszú, ezért kisebb egységekre osztották, amit jeleznek is. A, B, C, D stb. szektorok vannak, így könnyen ahhoz a kocsihoz állhatunk, ahova a jegyünk szól, vagy amelyikre fel akarunk szállni.
A pályaudvar épületét nem láttuk, mert az is egy fakerítés mögé bújt. Szerencsére legalább tájékoztatás volt, merre keresse az ember a közlekedést, és jobbra, illetve balra melyik utcába jutunk ki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése