2010. júl. 31.

Postojnai cseppkőbarlang

Első látogatásom ebben a csodálatos cseppkőbarlangban 1980-ban volt. Azelőtt sosem hallottam a postojnai cseppkőbarlangról. A tengerpartról hazafelé erre vezetett az út, így volt programba iktatva. Teljesen lenyűgözött szépsége, emlékszem, akkor tanultam meg a függő és az álló cseppkő nevét. A függő cseppkövek neve sztalaktit, az álló cseppkő pedig a sztalagmit. A cseppkőoszlop pedig a sztalagnát.

Annyira tetszett a cseppkőbarlang, hogy tudtam, egyszer még valamikor meg fogom nézni. Pár éve jött el az ideje, amikor egy szlovéniai kis körutazás keretében ismét eljutottam Postojnára.

Postojna, Hotel Jama

A szállás a barlang melletti szállodában volt, így amikor a barlanglátogatás napja jött el, nem kellett messze menni. A barlang bejárata előtt várakozva meg lehet nézni a tájat, az információs táblákat.


 Postojna, a barlang előtt

Amikor eljött az idő és bejuthattunk, elindult a sok várakozó ember a barlang felé.
Postojna, bejárat a cseppkőbarlangba

Kisvonatokra szálltunk, amik meglepően nagy sebességgel száguldottak befelé. Amikor elérkeztünk a gyalogos túra kezdőpontjára, vezetési nyelvek szerint kellett sorakozni. Elindultak a csoportok. Tempósan kell haladni, állandóan figyelmeztetnek, igyekezzünk, mert itt a következő csoport, ahol egy másik nyelven mondják el a tudnivalókat. Személy szerint az angol nyelvű csoportnak örültem volna jobban, de az idegenvezetőnk nyelvtudása miatt a szlovén csoporthoz kerültünk.
A fordítás miatt, hogy mi is értsük, állandó sürgetésben volt részünk. Időnként inkább megálltam nézelődni, vállalva, hogy nem tudom, ki mit gondolt vagy vélt látni egy-egy cseppkőben. Persze jól el is maradtam, de a végére már eléggé összekeveredtek a csoportok.
Visszafelé ismét kisvonattal tettük meg az utat.

Egészében nagyon tetszett a barlang, a cseppkövek nagyon szépek, egyedül az nem tetszett, hogy mennyire üzleti lett ez az egész. Percre pontosan beterelik az embereket, ez mondjuk jó, de utána a sürgetés, kiabálás, állandó figyelmeztetés, hogy igyekezzen, ne keveredjen más csoportokkal, ne nézelődjön, és persze a főbenjáró bűn a fényképezés. Ez bizony tilos. A személyzet állandó figyelőállásban van, és ha valakit rajtakapnak, máris zeng a barlang a kiabálástól, hogy tilos fényképezni.
A csoportokat óránként indítják, ezért nincs idő nézelődni, elmerengeni a szépségeken.
A jegyárak eléggé borsosak, 2010-ben a felnőtt turistacsoportok 17€, egyéni felnőtt jegy 20€.
A postojnai barlang közelében van a Predjama vár is, ha már úgyis ott vagyunk, nem szabad kihagyni.


Predjama vár a sziklával

A kombinált jegy 2010-ben rendre 22€ illetve 26€ .
A Predjama 9 km-re van Postojnától, egy sziklára épült vár.

Predjama vár részlete

Nagyon érdekes, múzeum működik benne, várjátékokat is szoktak rendezni.

Predjama vár részlete

Azt meg kell mondani, nem volt olyan könnyű odatalálni, pedig térképpel és GPS segítséggel, valamint gyakran odajáró idegenvezetővel "felszerelt" busszal mentünk.
A barlangról, tudnivalókról, látnivalókról az alábbi linkeken lehet olvasni.
Először csodálatos fotók Scheffer Jánostól:
A postojnai terület turistainformációi:
Postojnai cseppkőbarlang túráinak időpontjairól:
Az árlisták:
Hogyan jutunk el Postojnára?

Ha már erre az oldalra eljutott az ember, rengeteg dolgot megtud. Sajnos magyarul nincsen semmilyen információ, úgy látszik annyira nem vagyunk számottevőek a vendégek között.

Postojna nincs túl messze a magyar határtól, ezért akik azon a tájon laknak, akár egynapos kirándulás keretében megnézhetik.
Buszjárat: óóó, érdemes volt most írnom, mielőtt leírtam, ellenőriztem az információt, és lám, kiderült a jó hír. A Volánbusz ismét elindította járatait Szlovéniába. Évek óta nem lehetett menetrend szerint busszal eljutni Ljubljanaba.
Tehát a friss hír szerint Maribor és Ljubljana is elérhető, heti több járat indul, teljesen normális árakkal. Egy út 3900 Ft-tól, oda-vissza 6900 Ft-tól. Persze az ördög a részletekben búvik meg, tehát -tól!
Hát igen, kipróbáltam a jegyvásárlást, nem könnyű találni szabad hellyel rendelkező járatot, de végül is sikerült a 6900-as verzió, ami nem  módosítható és nem visszaváltható. Ugyanerre az időpontra 14.900-ért visszaváltható, módosítható jegy van.
Egy újabb információval lettem gazdagabb közben. A járat nem Szlovéniába megy, csak áthalad rajta, ez tulajdonképpen a Budapest-Barcelona-Madrid járat. Háromszor egy héten ez van, de akkor melyik a másik?
Az pedig a Budapest-Marseilles-Montpeiller járat.
Eljutás vasúton: Budapestről a Citadella illetve a VENEZIA EN járattal mehetünk. Ezek éjszaka érnek oda. Kb 9 óra vonatozás. Busszal 6-7 órát írtak.

 
A postojnai cseppkőbarlangról szóló másik bejegyzésem, melyben a 2011. év árai szerepelnek: http://kalandok-cirm.blogspot.com/2011/02/postojna-cseppkobarlang-es-mas.html

5 megjegyzés:

  1. Nem igazán értem miért tilos fényképezni egy természeti csodát? No de hogy még becsületessen nézgelődni se szabad?

    VálaszTörlés
  2. Kedves Névtelen! Én is voltam ott gyönyörű hely!Én is ki voltam akadva hogy nem lehet fényképezni!Azzal magyarázta az idegenvezető, hogy miközben mész kisvaúttal automata fényképezőgép lefényképez többször is!Majd a kijáratnál borsos árért megveheted, persze fel van photosoppolva!Mi is vettünk 3 képet azthiszem 6000 Ft-ért.

    VálaszTörlés
  3. Pontosítanám. Vakuval nem szabad fényképezni. Mégpedig azért, mert zavarja a barlang élővilágát- merthogy van ám ott élet- különösen az emberhalét.
    Ettől függetlenül rengeteg fegyelmezetlen (főleg japán) turista hányt fittyet az előírásnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez jó hír, amikor én voltam, akkor a fényképezőgépet meglátva már kiabáltak, és mutogatták, hogy el kell tenni. Vagy változott a szabály, vagy vezetőtől függő ez a tiltás.

      Törlés
    2. Kíváncsivá tett a hozzászólásod, és utánanéztem a kérdésnek. Köszönöm, hogy erre késztettél, mert a legutóbbi látogatásom óta a honlapjuk erősen megváltozott, magyarán más címen érhető el!
      Ami nem változott, az az, hogy tilos fotózni, most is ez olvasható a honlapon, ahol a barlangi etikett található.
      http://www.postojnska-jama.eu/en/visit-information/postojna-cave-tours/

      Törlés