2009. szept. 30.

Megérkezés Zürichbe

Reggel 6 óra 20 percre érkeztünk Zürichbe.

Zürich
Leszálláskor látszott, milyen sok ember utazott a vonaton. Ahogy elhaladtunk a vagonok mellett, megnézhettük, milyen is egy fekvőhelyes kocsi, illetve hogyan utaztak azok, akik egy vagy kétszemélyes hálófülkében pihentek. A fekvőhelyes kocsi, főleg, ha a legfelső ágyra kell a létrán felmászni, nem lehet valami kényelmes, de legalább nem kell izgulni, ki tudunk-e nyújtózni. Az egy és kétszemélyes fülkék nagyon érdekesek voltak. Mint valami pici szállodai szoba. Rendesen megágyazva ágyneművel, mosdóval. ablakon függöny. Igazából ennyit lehetett megtudni róla kívülről:-)
Beérkezve a csarnokba, felfedezhető volt a hasonlóság a Nyugati pályaudvarral, azzal a különbséggel, hogy Zürichben a vonatok nem mennek be a csarnokrészbe. Ott egy hatalmas tér van, csak néhány pad van elhelyezve, viszont több jegykiadó automata és a helyi közlekedési jegy vásárlására alkalmas automata található. Jól látható piktogramok tájékoztatnak a csomagmegőrző, mosdó, zuhanyzó, váróterem, és egyebek hollétéről. Mozgólépcsők vezetnek lefelé, a pályaudvar térképén látható, hogy több szinten helyezkednek el a különböző üzletek, szolgáltatások, sőt, még a vonatok is két szintről indulnak.
Reggel fél 7 tájban még szinte kihalt a pályaudvar. A messziről érkezők, és a korán munkába menők szinte elvesznek a hatalmas térben.
Tudni kell, hogy ez a pályaudvar, a Hauptbanhof nem csak Zürich, hanem Svájc legnagyobb pályaudvara is egyben. Az induló és érkező vonatok listája hagyományos módon, plakátokon is megtalálható, így könnyen áttekinthető, mikor hova indulnak illetve honnan és mikor érkeznek. Az óránkénti bontás megkönnyíti a keresett vonat megtalálását. Ezen kívül több helyen információs táblák, kivetítők vannak. Ezek jól olvashatók, a vonatok indulása után szinte azonnal újraíródnak. A csarnokban menetjegy árusító iroda is található, inkább egy utazási irodára hasonlít, mint jegypénztárra. Nekem nagyon tetszett, hogy sokféle kiadványt találtam menetrendekkel, utazási ajánlatokkal, kedvezményekkel. Zsebben elférő kis kiadványok, amiket nem merek menetrendnek nevezni, mert a célállomásonként az indulási időpontokat, célállomásra történő érkezést, az esetleges átszállás idejét és helyét, valamint a vonatra vonatkozó fontos információkat tartalmazza, mint pl, IC, EC, büfékocsi, étkezőkocsi, kerékpár szállítás.
Zürichi látkép
A turista információ csak reggel 8-kor nyit, addig még sok idő van.
Menjünk ki gyorsan, lássuk Zürichet. A pályaudvar előtt kiderül, itt is felújítás folyik. Villamosmegálló pár méterre a bejárattól. Még elég sötét van, hideg is. A forgalom nem nagy, villamosok viszont nagyon, de nagyon sűrűn jönnek. A megállóban információs tábla mutatja, melyik járat, hány perc múlva érkezik. Sok járat jön erre, ezért percenként újabb és újabb villamos gördül a megállóba. Hűvös van, kissé sötét, ezért visszamegyünk a csarnokba.
Zürich kissé felhősen
Felfedezzük a pályaudvar egy részét, kezdve egy nagyon fontos résznél. A mosdóról van szó, amire egy hosszú nap során szüksége lesz az embernek biztosan, és abban biztos vagyok, hogy egy pályaudvaron találok ilyet. A piktogramokat követve el is jutok egy nagyon szép helyre, aminek üvegfalú bejárata van, fel van szerelve általam tankcsapdának nevezett szerkezetekkel. Közelebb menve látható, valóban, előre be kell dobni a pénzt, és akkor tudunk bejutni. Ez rendben van, no de mennyit kell fizetni, tekintettel arra, hogy a legkisebb pénzegységem 100 CHF. Ez természetesen papírból van. Ó, hát itt még pénzváltó automata is van. Megtámadjuk, de kiderül, hogy 10 és 20 frankost tud átváltani... De jó, van pénzünk és mégsincs. Amúgy mennyit is kell bedobni? Na, ekkor ér a nap első sokkja. 2 CHF. Tudom, nem szabad átszámolni semmit, mert akkor semmi sem éri meg... Szó ami szó, 360 Ft-ot vagy ennek megfelelő más pénzt még sosem adtam arra, amire ma biztosan fogok.
Sétánkat folytatjuk ezen a szinten. De jó, itt vannak a csomagmegőrző automaták. Mennyibe kerül? 5 CHF. Már meg sem rezdül az arcom, végül is ennek a kis doboznak köszönhetően nem nő hozzám a takaró és a párna. De még mindig nincs aprónk.
Közben már 7 óra lett, és kinyitott egy ZVV feliratú iroda, ahol mintha jegyeket lehetne venni. Bemegyünk, és igyekszünk németül jó reggelt kívánni, majd azonnal angolul érdeklődünk a Zürich card után. Természetesen itt is árulnak, a hölgy máris kérdezi, 24 vagy 72 órásat akarunk. A 24 órásat, vágok szavába, és egy percen belül máris boldog tulajdonosai lettünk az összes közlekedési eszközre valamint sok egyéb kedvezményre jogosító kártyának. A kártya egy finoman színezett érdekes formájú papír kártya, jegy, vagy nem tudom minek nevezzem. A polcról betárazok néhány kiadványt kirándulásokról, a card használatáról, valamint Zürich térképét.

Most már van kisebb pénz is a kezemben. De egy kivételével még mindig csak papír. Ó, milyen öröm, van egy kétfrankosom. Azonnal igyekszem elkölteni. Szerencsére az előbb már felfedeztük a pénzváltóautomatát, tehát váltunk egy tízest is. Kihullanak az érmék. Ekkor döbbenek rá, még életemben nem láttam svájci frankot érmében sem. Az apró nem is jó megnevezés, hiszen az 5 frankos hatalmas érme. Szép, csillogó, érdekes. A többi is nagyobb a megszokottnál, igyekszem megtalálni az értéket rajtuk. Már van pénzünk a csomagmegőrzőre is. Megkeresünk egy szimpatikus számmal rendelkezőt, az 1300-1500 közöttiek között. Berámolunk, a hátizsák és a szatyor is kényelmesen elfért. Megjegyezzük a számot, kulcsot biztonságosan eltesszük. Eddig eljutottunk.

2009. szept. 29.

Utunk folytatódik

Mosonmagyaróváron és Hegyeshalomban is leszállók voltak, itt már látszott, nem is vagyunk olyan sokan.


Ekkorra már teljesen besötétedett, a tájban nem lehetett gyönyörködni. A vonat a határ után száguldásba kezdett, faltuk a kilométereket.


Egyszer csak nyílt az ajtó, belépett egy nő, morrantott valamit, de látszott a tekintetén, hogy megcélzott már egy ablak melletti helyet, amit mi azelőtt pár perccel hagytunk el, hiszen Bécsben oda lesz két felszálló. Bevetődött a sarokba, bevackolta magát, és aludni próbált. Olyan kétpercenként idegesen elkezdte rendezgetni kevéske csomagját, ami egy kézitáska és egy papír reklámtáska volt. Láthatólag aggódott a táskájáért, szegény táska egy idő után összehajtva párnaként funkcionált. Majd a hőmérséklettel lehetett gondja, mert a dzsekijét próbálta takaróként használni, minden egyes kísérletnél nagyobbnak tűnt a kabát, míg végül sikerül betakaróznia vele, és elszenderedett.


Befutottunk Bécsbe. A mellettünk levő vágányon őszinte örömmel fedeztünk fel egy szerelvényt, jé, ez is Zürichbe megy. Ez naivitásunkat jelzi, hiszen pár perc múlva világossá vált, az is mi vagyunk, vagyis azt a szerelvényt, amivel eddig utaztunk szétkapcsolták, a Zürichbe menőket kihúzta egy mozdony, majd rátolta a szomszédos vágányos már várakozó szerelvényre. Összekapcsolódtunk, ekkor szállhattak fel az utasok.

Meg is jelent két fiatal lány néhány bőrönddel és egyéb táskával az ajtóban. Miután beküzdötték magukat a keskeny ajtón, konstatálták, valaki alszik az egyik helyen. Udvariasan köszöntötték, és jelezték, az az ő helyük. Először németül próbálkoztak kétszer is, majd az értetlenséget látva megpróbálták mindezt angolul, majd ismét németül. Utastársunk felébredt kissé, és végre megértette, nem jó helyen ül, ekkor duzzogva felemelkedett és átült a középső ülésre, és folytatta a helyezkedés, vackolódás, alvás programját.

A lányok feltették csomagjukat, elkezdtek rámolni, majd az egyik kiment a mosdóba egy kisebb csomaggal. Pár perc múlva átöltözve tért vissza. Majd bőrönd le, és vad rámolás következett. Annyira nem akartam bámulni, ezért első pillanatban azt hittem, ő is takarót vesz elő, de kiderült, egy garbópulóverbe bújik bele. Nagyon dolgozott az alvás ügyön, jelzem ekkor még nem volt 10 óra sem. Mindegy, nálunk sötét volt, a folyosó fénye világított csak, fülkénkben csend honolt, és nagyon igyekeztünk elaludni. Nekem csak szundikálni sikerült, a lábamat már nem tudtam hova helyezni, hiszen szemben ültek, szinte a térdünk is összeért.

Nemsokára megérkezett az osztrák kalauz, akinek öltözéke először megtévesztett bennünket. Jött a folyosón egy nagyon elegáns, csíkos öltönyös, fehér inges, nyakkendős úr, aki érdeklődéssel tekintett be a fülkékbe, amikor elhaladt előttük. Ekkor még nem gondoltam, hogy ő a kalauz. A vagon végétől kezdte a jegyeket ellenőrizni, kisvártatva belépett hozzánk is. Azt hittem, lyukasztó van a kezében, de kiderült, hogy egy kis bélyegző lapul az eszközben, és rápecsétel a jegyekre.

Miután ezen a jegykezelésen is túlestünk, ismét megpróbáltunk aludni. Ez nemigen sikerült. Körülnéztem a fülkében és meglepve láttam, az átöltözős leányzó alaposan felkészült az alvásra. Nemcsak garbó, külön zokni és ruha, hanem a fején egy feltolt fekete szemvédő, vagy minek nevezzem, olyan, mint amit filmekben látunk, manapság már csak erősen korosodó hölgyek és urak által használva.... Ez kicsit mókás volt, hát még, amikor látom, erősen igyekszik utastársunk a füldugót helyére illeszteni. Elgondolkodtam, vajon most akkor ő hova utazik? Egy másik városban reggel már dolgoznia kell, esetleg iskolába; egyetemen órára bemenni, vagy mi az oka, hogy ennyire erősen igyekszik azon, hogy reggelre pihent legyen.

Csendesen szenvedtem, próbáltam a lábam elhelyezni kicsit nyújtva, sajnos kevés sikerrel.

Néhány állomás következett, kevés mozgással. Az esetleges felszállók előttünk csak elmentek, hiszen ott már nem volt hely. Elhagytuk St. Pölten, Amstetten, Linz, Wels városokat, és haladtunk Salzburg felé.

Salzburg előtt a mellettünk levő fülkében nagy mozgolódás támadt. Már kb. negyed órával odaérkezésünk előtt nagy hangon megbeszélték a dolgaikat, csomagjaikat leszedték, és kiálltak a folyosóra. Úgy láttam, legalább négyen voltak. Indulás után még azt hittem, olaszok, de később inkább spanyolra tippeltem, annyira nem értettem a beszédüket.

Hála a fülkékben végigfutó tükröknek és az ajtóról már véglegesen eltávolított függönyöknek, az ember egész jól beláthat a szomszéd fülkébe a helyén ülve is, és a folyosó egy részét is szemmel tarthatja. Bennem megerősödött az elhatározás, tenni kell valamit. Éjfél körül vagyunk, az út felénél, nem tudok aludni, a lábamat nem tudom hova tenni. Amikor leszálltak az utasok, én már át is vetődtem a szomszédba, az ajtón megnéztem, lesz-e még ide felszálló, és hányan szálltak le a fülkéből. Örömmel konstatáltam, hogy üres a fülke, a Zürichig utazók eltűntek, vagy nem is voltak, és négy hely megürült. Azonnal cselekedtem. Holmijainkat gyorsan áthoztuk, és elhelyezkedtünk. Én már el is feküdtem, mert ugye egy alvó embert nem fognak felkölteni a felszállók, helyük nincs oda foglalva, tehát majd olyan helyre ülnek be, ahol van ülőhely. Elgondolásom jó volt, két hibát követtünk el. Az egyik, hogy nem oltottuk el a villanyt, a másik meg, hogy csak én foglaltam el 3 helyet, velem szemben viszont üres volt két hely.

Egyszer csak nyílt az ajtó és belépett egy fiatal lány, kezében egy legalább 500 oldalas könyvvel. Nem szólt egy szót sem, még csak nem is köszönt, leült és folytatta az olvasást. Mit mondjak, azért ez zavaró volt, hiszen már éjjel fél egy volt, én tudtam, reggeltől várost nézek, járkálok, kicsit aludni kellene már. Ő azt a taktikát alkalmazta, hogy fel sem nézve olvas. Mint aki karót nyelt, úgy ült. Hát ez van, gondoltam, és azért igyekeztem az alvással. A következő állomás Innsbruck volt, ami előtt a leányzó becsapta könyvét, felpattant, és kiment. Közben kikukucskálva a folyosóra, láttam, hogy előző fülkebeli betérő utastársunk is itt száll le. Azóta is azon gondolkozom, vajon milyen náció tagja lehetett, és vajon Bp-ről utazott oda valami konferenciára, vagy pont ellenkezőleg, akkor már hazafelé ment? Egy biztos, ő sem hosszú időt töltött a másik városban.

Innsbruck után már teljesen elcsendesedett a vonat, az utasok aludtak, a vonat néha olyan tempóban száguldott hogy az ember érezte, benyomja az ülésbe a sebesség. Időnként érezhetően erős kanyarok voltak, gyorsultunk, lassultunk. Megérkeztünk végre a svájci határra. Gondoltam, itt lesz valami útlevél ellenőrzés, aztán gondoltam azt is, nem túl nagy ellenőrzés lesz, hiszen schengeni övezetből jövünk, de hát ki tudhatja ezt.

Éppen érdeklődéssel figyeltünk kifelé, pihentető üldögélésben, amikor láttuk, két rendőr felszáll. Aztán azt hallottuk, beszélgetnek a folyosón, egy rendőr telefonálva elhalad a fülkénk előtt, csak ránk pillant, majd megy tovább. A szomszéd fülke ajtaját kivágja, villanyt gyújt, és elrikkantja magát, hogy mit mondott, nem értettem, igazából hallani nem is lehetett jól. Na mondom, jól kikerült minket. Lehet azért, mert ültünk, és látta, két ember van a fülkében, méghozzá ébren. Az alvókat úgy tűnik felkeltették, lehet, hogy jól lássák őket, de ezt nem tudom pontosan. Mindenesetre 1-2 perc alatt lezajlott a dolog, és indultunk is tovább.

Szerencsére ezután jobban aludtam, már pirkadt, amikor felébredtem. Svájcban jártunk, és egy faluban megpillantottam, azt, ami annyira svájci... Alpesi tetős, tüneményes házak zsalugáterrel. Az utcák rendezettek, tiszták. Lassan megérkezünk Zürichbe. Csomagolni kezdek.

2009. szept. 28.

Utazás Zürichbe



Hogyan juthatunk el Svájcba?



Többféleképpen; személygépkocsival, autóbusszal, repülővel, vonattal. A személygépkocsival történő eljutást nem taglalom, nézzük a többit.


A fapados légitársaságok korában azt gondolnánk, ez a legegyszerűbb, legolcsóbb és leggyorsabb eljutási mód. Tévedünk, ha ezt gondoljuk. Miért? Nézzünk csak utána, keressünk járatot. Amikor meglátjuk az árakat, rögtön elmegy a kedvünk a repüléstől. Főleg, ha az utazás idejét is megszemléljük, és kiderül, fél Európát beutaztuk mielőtt odaértünk volna.



Autóbusz. Igen, nem is egy társaság van, amelyikkel eljuthatunk. Van, ahol át kell szállni, van ahol nem, van kedvező árú és van ami nem annyira az. Sőt, jutalmul, mert nem a zord novemberi napokban szeretnénk menni, hanem még jó időben, azt is olvashatjuk, hogy egyes járatokon még nyári felár is van. Kellemes, nem?



Nézzük a maradékot. Menjünk vasúton! Menjünk vonattal valóban? Ha nem riaszt el bennünket a hosszú utazás, akkor próbálkozzunk ezzel. A menetrendből és egyéb tájékoztatókból megtudtuk, vannak nagyon kedvező ajánlatok is. Az esetek többségében az ember egy konkrét időponthoz keres lehetőséget, ezért nagy valószínűséggel az összes kedvezményes árú jegy érdeklődésünk pillanatában már elfogyott, pedig milyen szépen elképzeltük, hogy olcsón fogunk utazni.



Mély lélegzetet véve megvásároljuk a globáldíjas jegyet. Ettől a perctől kezdve biztos, hogy utazunk. Kezdődik a készülődés. Nálam ez hosszú folyamat. :-)


Útikönyv vadászata az otthoni könyvtárban. Te jó ég, vajon megyek valamire egy 25 éves útikönyvvel? Végül is a történelem nem változott, a műemlékek is a helyükön (remélhetőleg), az időjárás talán még nyomokban hasonlít a régire, de ha nem, érdekes lesz az összehasonlítás. A hétköznapi élettel kapcsolatos dolgok meg úgyis változnak. Ezt jól megbeszéltem magammal. Na ja, de a könyv súlya... Keresem a térképet is vadul, ezzel hasonló a helyzet a korát illetőleg. Nem baj, úgyis elvisz odáig a vonat, ott meg csak egy városban leszek. Ez is kipipálva.



Hála az Internetnek, egy-két kattintás, és máris özönlik az információ, csak győzzem olvasni. Azt tudom, helyben is kell közlekedni, és szeretnék városnézésre menni. Ez lesz az első svájci utam, tehát minden információra szükségem van. Szerencsére angol nyelven rengeteg dolgot megtalálok. Hívogató hegyek, csodás tavak. Érdekes, eddig miért nem láttam, hogy ennyi folyó és tó van ott? Próbálom memorizálni a pályaudvar helyzetét, a város térképét vázlatosan.



Az időjárás. Milyen idő lesz ott és akkor? Mert itt szép idő van, és várható az elkövetkező napokban. Reménykedek, és lám, kellemes 22 fokot ígérnek, és napsütést. Huh, nagy kő esett le a szívemről. Kardinális kérdés az időjárás, hiszen nem mindegy mennyi ruhát kell elvinni egy rövidke kirándulásra.



Vonattal az út 12 óra odafele, és 13 visszafele. Ez van sajnos. Éjszaka fogok utazni. A vonat a dallamos Wiener Walzer nevet viseli, zene füleimnek. Elárulom, a vonatjegy megvásárlásakor megnéztük a pályaudvaron az éppen indulás előtt levő szerelvényt. Milyen érdekes, Zürichbe a két utolsó vagonja megy, a többi Bécsig jut el. Ó, tehát ott majd összekapcsolnak bennünket máshonnan induló vagonokkal, így már érthető, miért állunk majd 25 percet Bécsben.



Maradjunk a 12 óránál. Az utóbbi évek tapasztalata az, hogy az IC vonatokon működik a légkondícionáló. Jó megállapítás, tudom:-) Na de mit is jelent ez? Azt, hogy én biztosan fázni fogok az út egy részében. Megértem én, nem lehet a hőmérséklet minden egyes embernek jó, ezért felkészülök. Kell egy kis takaró, és meleg kardigán. Amúgy is, az időjárás lehet, nem vesz tudomást az előrejelzésről... Papucs is kell, hiszen 12 órát ülni a cipőben, majd utána nekivágni egy egész napos városi túrának nem valami szívderítő gondolat. Alakul a csomagom:-)



Enni is kell az úton, és gyakorlattal rendelkező utazó azt is tudja, az a legolcsóbb, ha otthonról visz elemózsiát. A vonat büfékocsijának étlapja megtekinthető az Interneten. Számomra ez nagyon hasznos volt, mert úgy éreztem, ezt az étlapot nem láttam volna, de ahogy végignéztem, ebben teljesen bizonyos lettem. azt hiszem nem kell magyarázni, miért.



Óvatos duhaj vagyok, ezért próbáltam tájékozódni a svájci árakról. Ez nem volt egyszerű feladat, mert valahogy ezt a kérdést nagyon diszkréten kezelik. Vajon milyen néven keressem a nagyobb élelmiszer üzleteket? Próbálkoztam az itthoni nevekkel, voltak sikeres kereséseim, sőt az egyiknél még a honlap felépítése, a reklámok sorrendje is azonos volt. A megértést a német nyelvtudás hiánya azért nagyban nehezítette. De azt, hogy Zürichben hol találhatóak ezek a boltok, sajnos nem tudtam meg. Jelzem egyetlen címet sem találtam. Nos, ekkor úgy éreztem, jobb, ha enni és innivalót is viszünk, amennyi kell. Persze én is megnéztem a "hamburgerindexet", persze csak saját szemszögből, nem tudományos alapossággal. Ha valaki emlékszik a 250 Ft-os plakátra, annak elárulom, a plakát képei és a 250 stimmel, csak olyan formában, hogy 2,50. Ez CHF-ben értendő. A gyors fejszámolást mindenkire rábízom. Mindegy, egyszer élünk, és a gyorséttermekben van mosdó is, ingyen.



Időközben naponta néztem az időjárás előrejelzést, ami egyre alacsonyabb hőmérsékletet jósolt. Már a 19 foknál tartottunk, és borús időnél. Az indulás napján úgy gondoltam, nézzük meg máshol is, milyen idő lesz, hátha ott tudnak valamit, hogy mégiscsak a nap fog sütni, és kellemes meleg lesz. Sajnos nem ezt tudták, hanem azt, hogy köd lesz. Te jó ég, köd is, akkor hideg is, és a fényképek? Azokkal mi lesz? Hogyan fogok így gyönyörű hegyeket látni?



Gyors összecsomagolás következett. A jól bevált, világlátó téli, meleg kardigánt persze kikészítettem, a takaró, és az időközben kölcsönkapott nyakpárnák sem hiányoztak. Ez utóbbiak akárhogyan is próbálkoztam, elfoglaltak egy táskát. Ugyanis úgy készültem, végszükség esetén cipelem magammal a táskát, és ez egy kulturált nem nagy táska volt, nehéznek meg egyáltalán nem nevezhető. A tervben a csomagmegőrző használata szerepelt, de hát ugyebár legyen "B" tervünk is.:-) Gyakorlott utazóként persze volt listám, mit kell eltennem, a végén minden ki volt pipálva. A szatyrok mérete és súlya is elfogadható volt.



Indulás előtt ellenőriztem az ablakokat, ajtókat, amit lehetett áramtalanítottunk, és elindultunk.



Olvastam a jegy hátoldalán, hogy egyes vonatok esetében legkésőbb az utazás kezdete előtt 25 perccel foglaljuk el a helyünket, mert különben joguk van értékesíteni a helyet ismét. Klassz. De melyek ezek az egyes esetek? Sebaj, mi ott voltunk időben, sőt idő előtt, ugyanis a vonatunk még nem volt betolva a helyére, a kijelző sem jelezte a vágány számát. Azért a megfelelő peronrészre mentünk. Természetesen a jegyellenőrző emberek a kapuknál álltak. Na, most milyen jó lesz előkotorni a borítékot a jeggyel, ami 1 db és két főre szól. Jobb ötlet volt, elővettük BKV bérletünket, amit nagyon megköszöntek, és jó utat kívántak, majd az ellenőröktől 10 méterre megálltunk a nemzetközi vonat peronján.



Végre beérkezett a vonat, ami nagyon rövidke volt, de ott volt a mi vagon számunk is:-) Ugye, ilyen meglepő? Az ember apró dolgoknak is tud ám örülni! Az emberek úgy igyekeztek felnyomulni, mintha már indulna is, pedig akkor még 20 perc volt indulásig. A fülkék ajtaján jelzés volt, melyik ülés foglalt. Sikeresen megtaláltuk helyünket, és elfoglaltuk azokat. Időközben megnéztük, a másik két helyre mikor szállnak fel az utasok. Ez Bécs volt. Na, addig utazhatunk az ablak mellett is. Különben is, ha az ajtó mellett ülünk, állandóan félre kell húzódni, esetleg kimenni, amíg bejönnek és elhelyezkednek, valamint kezelhetjük az ajtót is. Tehát beültünk. Már majdnem elindult a vonat, amikor nagy sietve bejött egy utas, aki belföldi utazásra vette igénybe a vonatot, és ahogy észrevettük, volt, akinek volt helyjegye, volt akinek nem. Sőt, nemzetközi viszonylatban is van olyan lehetőség, hogy nincs helybiztosítás. Akinek ilyen jegye van, az a nem foglalt helyekre ülhet le, illetve tudomásul kell vennie, hogy ha valakinek arra a helyre szól a jegye, át kell adni a helyet.



Elindultunk lassan, szépen komótosan. De azért mozgott már alattunk a vonat. Pár perc múlva már a Duna felett haladtunk, és hamarosan elérkeztünk Kelenföldre. Több mint egy éve voltam ott utoljára, bizony sokat változott a pályaudvar azóta. Kelenföldön sokan szálltak fel, eléggé megtelt a vonat.



Győrben sokan leszálltak, már csak néhány belföldi utas maradt. Kisebb átrendeződés kezdődött. A helyjeggyel nem rendelkezők keresni kezdtek megfelelőbb helyet maguknak.