2012. okt. 11.

2012. évi Simon-Júdás vásár

Idén is megnéztem a vásárt.


A vásár eleje, délben.

Az utazásról külön bejegyzést írtam, mert olyan hosszú lett, hogy együtt már túl hosszú lenne.

Csodálatosan szép, napos idő volt ma, amikorra a kirándulást időzítettem. Délre értem a vásár helyszínére, ami még kicsit korai is volt, mert még sok árus nem is érkezett meg, illetve az áruk elrendezésével, kirámolásával volt elfoglalva.
Ezért látogató is kevés volt még, de legalább jól lehetett haladni, és egyszerre mind a két oldalt meg lehetett nézni.

Cserepek



A vásár "elején" kézművesek portékáit találjuk, bemutatók is vannak!

Két dedikáló író is volt, az egyik Moldova György, a másik Nagy Natália. Délben még nem fedezték fel őket.

Olvasókra várva

Még rendezkedni kell
 
Ahogy haladunk, látni, egyre többen vannak. Nézelődnek a különböző sátraknál, és mivel edédidő van, sokan esznek is.

Haladunk a vásárban tovább

A már ismert édességes sátrak egyike
Ilyen érdekességeket is láttam:

Bográcsok gulyásnak

Salgó tűzhelyek a husokhoz

Egy hatalmas sajttömb
Látkép, háttérben Esztergom:

A vásár vége ez már szinte

Vissza a Duna felé

Bejegyzés az utazásról Párkányba.

Esztergom - Párkány

Igen, már megvolt a kirándulás.
Gyorsan le is írom a tapasztalatokat.

Vonattal mentem, mi mással is ugyebár, tehát élvezhettem az átszállás szépségeit. Ronda vagyok, hogy így írom, mert semmi rossz nem volt benne, a vonat Rákosrendezőre időben érkezett, 3 kocsival, pirosan, tisztán, és melegen. Ez nagyon jó volt, kellemes meglepetés, és jóleső, hiszen nem volt reggel túl meleg.

Szépen elsuhantunk Pilisvörösvárig, ahol leszálltunk, és az állomás épülete előtt álló buszokhoz mentünk. A tájékoztatás kiterjedt arra is, még a vonaton, hogy jól nézzük meg, melyik buszra szállunk, hogy uticélunknak megfelelő irányba induljunk tovább.

Megdöbbentően kevesen voltunk a vonaton, én még ilyen kevés utast nem láttam az Esztergom felé menő vonaton, igaz, évente egyszer utazok arra, de hát akkor is...

A két buszt talán negyedéig töltöttük meg, és az utasok fele a Pázmáneum megállónál le is szállt. Felszálló elvétve volt, a busz szépen bement minden vasútállomásra és megállt minden olyan helyen, ahol kellett, várt egy kicsit, majd továbbindult. (Nem volt nagy érdeklődés iránta.)

Végül megérkeztünk Esztergomba. Leszálltunk a buszról mind a heten, és négyen a másik irányba indultak, egy valakit kocsival vártak, egy férfi megkérdezte, merre a buszállomás, én meg miután kibosszankodtam magam, hogy nincs kisvonat, elindultam a város felé. Tudtam, nem lesz könnyű, de hát ez van, gyalogolni kell.

A buszállomást megtaláltam könnyen, mértem az időt, innen mennyi lesz a túloldalra átjutni, mert ugye ennyi kell majd visszafelé is.

A hídról, már a túloldalon vagyok

A hídon megláttam a kisvonatot. Akkor most mi van? A vonat üres volt, és "száguldott" a város felé.
Baktattam tovább, és fényképeztem, majd amikor már majdnem a híd túloldalán voltam, megláttam egy buszt, amire az volt írva, Esztergom-Sturovo. A guta kerülgetett. Utánanéztem, és nem mutatott a menetrendi kereső ilyen buszt. Honnan kellene tudnom, mégis van, és főleg azt, honnan és mikor indul, hol lehet felszállni rá?

Bazilika Párkányból nézve

Tehát az autóbusz járat, ami Esztergom és Párkány között közlekedik: http://vertesvolan.hu/images/stories/m2011_12/m229.pdf

Visszafelé megleltem a kisvonatot, amiből kettő is van, és az egyik a vasútállomásra megy, a másik csak sétajáratként? körforgalomban közlekedik.

Párkány, kétoldalt a sátrak, középen szökőkutak

Ez utóbbival a párkányi oldalon a Dunánál levő parkolótól Esztergom "belvárosáig" tudtam eljutni, az autóbusz állomás csak egy utcányira volt attól a helytől, ahol kitettek. Ez az út 300 Ft volt.
Gyalog kb. fél óra lett volna eljutni idáig.

Az autóbusz helyett hazafelé is a vonatot választottam, ezért röpke 15 perc alatt már el is értem a vasútállomásra.

Onnan a már ismert módon, busszal, majd vonattal érkeztem vissza Rákosrendezőre.
Az utazás most is kényelmes volt, nem volt tömeg, igyekeztem is még a munkaidő vége előtt elindulni. Visszafelé is néhány utas szállt csak fel, kivéve a Pázmáneum, ahol elég sokan voltak, de onnan már csak egy ugrás Pilisvörösvár.

A vásárról külön bejegyzés szól.